Az oktatás jövőjéről szóló podcast jelent meg 2022 év végén a RE:FACT jóvoltából, ahol vendégként a Bosch Rexroth Kft. egyik vezetője és Zsuffa Ákos, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke volt a meghívott beszélgetőpartner.
A fiatalabb korosztály számára a folyamatos tanulás már nem meglepő igény, így Zsuffa Ákos felnőttképzés kapcsán kiemelte, hogy érdemes olyan mikro képzésekbe belevágni, amik tanúsítványt adnak, ezzel jobb helyzetbe kerülünk munkavállalóként, de mégsem vesz el annyi időt és energiát munka mellett, mint egy másoddiploma.
Az OKJ korábban ismert rendszere 2023-tól megszűnt, jelenleg a klasszikus alapszakmák pályakezdőként megtanulhatóak szakképzési centrumokban kb. 3-5 éves időtartam alatt (pl. villanyszerelő), illetve a felnőttképzésben 1-2 év alatt nagyrészt digitálisan, munka mellett is elvégezhető szakképzések vannak. A kettő között a programkövetelményes képzések pedig iskolarendszerben is és felnőttképzésben is végezhetőek, kvázi OKJ soft jelleggel, pl. lovastúravezető vagy aranykalászos gazda.