Elsőre talán azt gondolnánk, hogy a kisgyermekeket a legnehezebb lefoglalni a nyár szünetben, azonban be kell látnunk, hogy velük még kifejezetten egyszerű dolgunk van, hiszen majdnem mindent izgalmas és érdekes újdonságként élnek meg.

A gyermek és ifjúsági könyvek viszont abban is segíthetnek, hogy megpróbáljuk szórakoztatni a tinédzsereket. Valószínűleg elég sok időt fognak tölteni a vakáció alatt is a telefonok nyomkodásával vagy a monitor bámulásával, így érdemes lehet időnként kizökkenteni őket ebből, és könyveket ajánlani nekik. Olyanokat, amelyek megfelelnek a koruknak és az érdeklődésüknek, hiszen így elérhetjük, hogy örömmel olvassanak, és remélhetőleg ezt a szokást egészen felnőtt korukig képesek képesek lesznek megtartani. Még ebben a korban kell arra törekednünk, hogy őket is megfertőzze az olvasás szenvedélye.